Antarktisz

Országismertető

Az Antarktisz a Föld legdélebbi és legkevésbé feltárt kontinense, amelyet szinte teljesen jég borít, és amelynek nincs állandó lakossága – csak kutatóállomások tudósai és a nyári hónapokban látogató utazók fordulnak meg errefelé. A területet nemzetközi szerződés védi, amely tudományos kutatásra tartja fenn, és tiltja a katonai tevékenységet és az ásványkincsek kitermelését. Az idelátogatók a bolygó egyik legérintetlenebb, legcsendesebb vidékét fedezhetik fel, ahol az ember jelenléte minimális, a táj léptéke pedig szinte felfoghatatlan.

Az Antarktiszi-félsziget, amely a kontinens legkönnyebben megközelíthető része, hatalmas jéghegyekkel, gleccserekkel és látványos fjordokkal várja a látogatókat, tipikusan Ushuaiából (Argentína) induló hajókkal. A Lemaire-csatorna keskeny, sziklák közé zárt vízi útja a régió egyik leglátványosabb szakasza, míg a Deception-sziget aktív vulkáni kalderája egyedülálló geológiai élményt nyújt. A történeti kutatóállomások, mint a Port Lockroy egykori brit bázisa, betekintést engednek a sarkvidéki kutatás korai éveibe.

Antarktisz vadvilága lenyűgöző: császárpingvinek, adéli pingvinek és gyeplős pingvinek hatalmas kolóniákban költenek, míg a part menti vizekben gyakran látni kardszárnyú delfineket, leopárdfókákat és különböző bálnafajokat, köztük púpos és kék bálnákat. A jéghegyek és gleccserek közötti hajózás, valamint a Zodiac-csónakos kirándulások a kontinens felfedezésének legnépszerűbb módjai, néhány expedíció pedig szárazföldi táborozást és síelést is kínál a kalandvágyóbb utazóknak. A látogatás szezonja november és március közé esik, amikor a déli félteke nyara enyhébb hőmérsékletet és hosszabb nappali fényt biztosít.

Az Antarktiszi Egyezmény és a területi igények

Az Antarktiszi Egyezményt 1959-ben írta alá tizenkét ország, és 1961-ben lépett hatályba, célja a kontinens kizárólag békés, tudományos célú hasznosításának biztosítása volt, tiltva a katonai tevékenységet, az ásványkincsek kitermelését és minden atomrobbantást a térségben. Az egyezmény aláírása előtt hét ország – Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Nagy-Britannia, Norvégia és Új-Zéland – jelentett be területi igényt az Antarktisz egyes szeleteire, ezek közül több is átfedésben van egymással, különösen Argentína, Chile és Nagy-Britannia igényei a Antarktiszi-félsziget környékén. Az egyezmény sajátos megoldást alkalmazott erre a helyzetre: nem törölte el a meglévő igényeket, de "befagyasztotta" azokat, vagyis az aláíró államok gyakorlatilag nem érvényesíthetik, de fel sem adhatják hivatalosan a követeléseiket, amíg az egyezmény hatályban van. Az Egyesült Államok és Oroszország (a Szovjetunió jogutódjaként) nem tart fenn saját területi igényt, de fenntartja magának a jogot, hogy a jövőben igényt jelentsen be, ha a helyzet megváltozna, ezzel egyfajta egyensúlyt teremtve az igénylő és nem igénylő országok között. Az egyezményhez azóta több mint 50 ország csatlakozott, ez a nemzetközi jogi keret a mai napig sikeresen tartja fenn az Antarktisz demilitarizált, tudományos célú státuszát.